Az önzetlen élet nem pusztán áldozat; ez egy olyan választás, amely hosszú távon mind az egyén, mind a társadalom számára előnyös. Megvizsgáljuk, hogy az önző viselkedés miért vezet végül veszteséghez, és miért fontos érték az önzetlenség az emberi társadalomban.
Van miért helyesen élni?
Mielőtt megvitatnánk a kérdés megválaszolását, először meg kell határoznunk, mit jelent helyesen élni. Itt a „helyes” életet önzetlen életként fogjuk definiálni. Az önzetlen cselekedet olyan cselekedet, amely másoknak hasznos, de a cselekvő számára veszteséget okoz. Bár a helyes élet definíciója személyenként nagymértékben változik, a legtöbb ember egyetért abban, hogy az önzetlen élet a helyes élet. Ez azért van, mert az önzetlen élet erkölcsös élet, és az erkölcs, bár nem törvény által meghatározott, a társadalom tagjai közötti kölcsönös megállapodáson alapul.
Az önzetlen élet konkrét példája: csoportos projektek
A csoportos projektek kiváló példái annak, amikor az önzetlenség elengedhetetlen a főiskolai hallgatók számára. Egy csoportos projektben az ideális forgatókönyv az, ha mindenki aktívan részt vesz és együttműködik a projekt sikere érdekében. Vannak azonban olyanok, akik „potyautasként” viselkednek – azaz nem járulnak hozzá a csoportfeladathoz, hanem ehelyett a többi csoporttag erőfeszítéseire támaszkodnak. A csoporttevékenységekben való potyautaskodás rendkívül önző cselekedet. Ez azért van, mert az egyén nem végez munkát, ami növeli a többi tag munkaterhelését, és gyakorlatilag ellopja mások erőfeszítéseinek jutalmát. Hogyan akadályozhatjuk meg az ilyen potyautasságot?
Büntetéseket szabhatunk ki a potyázásért, és rávehetjük a személyt, hogy működjön együtt a csoportfeladatban. Konkrétan a büntetések kiszabásának egyik módja az, hogy a csoporttagok minden alkalommal értékeljék egymás részvételét, amikor egy csoporttevékenységre sor kerül. Például az „átlagos” 3 pontot, a „gyenge” és a „nagyon gyenge” 2 és 1 pontot, a „kiváló” és a „nagyon kiváló” pedig 4 és 5 pontot kaphat. Minden tevékenység esetében a többi csoporttag által az egyes személyeknek adott értékelési pontszámok átlagát rendeljük hozzá az adott tevékenység részvételi pontszámához. Miután az összes csoporttevékenység befejeződött, ha az átlagos részvételi pontszám alacsonyabb, mint a 3 pontos „átlag”, büntetést alkalmazunk a tanuló osztályzatára. Ha ilyen módon szabunk ki büntetéseket, a tanulók aktívan részt vesznek a csoporttevékenységekben, hogy elkerüljék a büntetést. Továbbá, a meggyőzés arra ösztönzi az egyént, hogy felelősségteljesen cselekedjen, emlékeztetve őt arra, hogy a csoportfeladatokban való együttműködés egy altruista cselekedet, amely a csoport javát szolgálja, ezáltal megakadályozza a potyázást.
Az önzetlen élet okainak
Tehát van-e ok arra, hogy igazlelkű – azaz önzetlen – életet éljünk? Két okból kellene az embereknek igazlelkűen élniük. Az egyén szemszögéből az önző viselkedés végső soron veszteséghez vezet, míg egy csoport szemszögéből az önzetlen viselkedés előnyökkel jár.
Előnyök a személyes nézőpontból
Először is, az önző életmód végső soron káros az egyénre. Az önző viselkedés rövid távon előnyösnek tűnhet. Mivel azonban az emberek társas lények, akik másokkal való kapcsolatok kialakításával élnek, az önző viselkedés végső soron károsítja az egyént. Például csoportos projektek esetén egy nem együttműködő egyént valószínűleg kiközösítenek a csoportból. Abban a rövid pillanatban, amikor csoportos tevékenységekre van szükség, a munka elmulasztása előnyösnek tűnhet az egyén számára. De mi történik hosszabb távon? Egy önző egyén cselekedetei jelentős kárt okoznak a csoport többi tagjának. Nagyon valószínűtlen, hogy ez a személy képes lesz jó kapcsolatot fenntartani azokkal, akiknek ártott. Továbbá a csoportos feladatok elkerülése olyan cselekedet, amely aláássa az ember hírnevét, megnehezítve a kapcsolatépítést a csoporton kívüli emberekkel is. Mivel az emberek nem tudnak túlélni, amíg kizárva vannak egy csoportból, nem fognak önző viselkedést tanúsítani.
Számos hipotézis magyarázza, hogy az emberek miért fejlődtek az önzetlen viselkedésre, és ezek két elméletben foglalhatók össze: az „ismételt kölcsönösség hipotézise” és a „madarak csapatba gyűlnek hipotézise”. Az ismételt kölcsönösség hipotézise a kölcsönösség elvén alapul, amely kimondja, hogy az ember a másik kedvességére kedvességgel, a másik rosszindulatára pedig rosszindulattal válaszol. Az érvelés az, hogy az emberek azért viselkednek önzetlenül, mert a viszonzás előnyösebb, mint a nem viszonzás, és mert fennáll annak a lehetősége, hogy a másik fél megtorolja, ha valaki potyautasként viselkedik. Mivel ez a kölcsönösség elve ismétlődő helyzetekben érvényesül, az önző hajlamú emberek – akik másoktól segítséget kapnak anélkül, hogy cserébe segítséget ajánlanának fel – nem lesznek képesek túlélni ilyen csoportokban. Ezért az ismételt kölcsönösség hipotézise szerint az önző egyének nehézségekkel fognak szembesülni a túlélésben. A „madarak csapatba gyűlnek” hipotézis azt állítja, hogy az együttműködő emberek hajlamosak más együttműködő emberekkel interakcióba lépni, míg az önző emberek hajlamosak más önző emberekkel interakcióba lépni. Ez a tendencia alkalmas az együttműködő viselkedés fenntartására, és így az emberi evolúcióra ebben az irányban. Ez azt jelenti, hogy az önző emberek más önző emberekkel barátkoznak, míg az altruista emberek más altruista emberekkel. Ez az elmélet megmagyarázhatja, miért romolhat valakinek a hírneve a csoportos projektek során. Ha valakinek a hírneve romlik a csoportos projektben való részvétel hiánya miatt, a legtöbb ember vonakodik majd kapcsolatba lépni valakivel, akinek ilyen rossz a hírneve, ami ahhoz vezet, hogy az altruista egyének hajlamosak egymással barátkozni.
Előnyök a csoportperspektívából
Másodszor, az altruista viselkedés a csoport egészének szempontjából előnyös. A csoportszelekció arra a folyamatra utal, amelynek során a csoportok túlélési esélyei a bennük lévő tulajdonságoktól vagy a bizonyos tulajdonságokkal rendelkező egyedek arányától függően változnak, ezáltal meghatározva, hogy ezek a tulajdonságok elterjednek-e a csoportban, vagy eltűnnek. Ez a csoportszelekciós folyamat tette lehetővé az emberek számára az altruista tulajdonságok kifejlesztését.
A történelem is megerősíti a fentiek igazságát. Először is, azok a csoportok, amelyekben nagy arányban vannak önzetlen egyének, nagyobb eséllyel nyernek a csoportok közötti konfliktusokban. Továbbá a vadászati és gyűjtögetési szakaszban – ami különösen fontos volt, mielőtt az emberek mezőgazdasági társadalmakba léptek volna – a vadászat sikere a résztvevők közötti önzetlen együttműködés szintjétől függött. Végül láthatjuk, hogy az emberi evolúció során az embereknek különféle zord környezetekben kellett túlélniük, és ahhoz, hogy egy csoport hosszú távon fennmaradjon, nagyszámú önzetlen egyeddel kellett rendelkeznie.
Az altruista viselkedés evolúciós alapjai
A csoportszelekció megmagyarázhatja, hogy az emberek miért fejlődtek ki az önzetlen viselkedésre. Az egyedszelekció szempontjából azonban az önző viselkedés előnyös lehet az egyed túlélése szempontjából. Miért gyorsabb a csoportszelekció üteme, mint az egyedszelekcióé? Ennek az az oka, hogy az állati társadalmakkal ellentétben az emberi társadalmakat normák irányítják. Míg az önző viselkedés közvetlen előnyei meghaladhatják az önzetlen viselkedését, a normák biztosítják, hogy az önzetlen viselkedés eredményei végső soron meghaladják az önző viselkedés eredményeit; így az önzetlen viselkedés az előnyös cselekvési irányként fejlődött ki.
Az embereknek okuk van arra, hogy önzetlenül éljenek. Ez az ok mind egyéni, mind csoportszempontból megtalálható. Ez azért van, mert az önzetlen viselkedés végső soron mind az egyén, mind a csoport számára előnyös. Az önzetlen viselkedés következményei rövid távú vagy anyagi veszteségekhez vezethetnek. Hosszú távú vagy pszichológiai szempontból nézve azonban egyértelmű, hogy előnyökkel jár. Ezért az embereknek okuk van arra, hogy önzetlenül éljenek – azaz igazlelkűen éljenek.
