Ebben a blogbejegyzésben az emberi evolúciót és az intelligens tervezés által formált jövőt vizsgáljuk. Valóban az emberiség végével nézünk szembe?
Gondoltál már az emberiség végére? Ha feltennék ezt a kérdést, tízből kilenc ember valószínűleg nemmel válaszolna. Még furcsábbnak tűnhet a gondolat, hogy az emberiség – amely jelenleg meglehetősen kényelmesen él és a Föld ökoszisztémájának csúcsán uralkodik – a kihalással néz szembe. Azonban azok a dolgok, amelyeket magától értetődőnek veszünk, néha a legnagyobb fenyegetéssé válhatnak. Az emberiség történelme számos alkalommal váratlan irányokba fordult, és nincs garancia arra, hogy jelenlegi jólétünk örökké tart. Valójában számos olyan civilizációról tudunk, amelyet a múltban a természet vagy külső tényezők pusztítottak el. Ezen történelmi példákon keresztül komolyabban kell gondolkodnunk az emberiség kihalásának lehetőségéről.
Az ember, közismert nevén Homo sapiens, története Afrikában kezdődött körülbelül kétmillió évvel ezelőtt, és a mai napig három nagyobb felfordulásos időszakon keresztül folytatódott. Először, körülbelül 70 000 évvel ezelőtt, a Homo sapiens elkezdte kifejleszteni az absztrakt dolgok elképzelésének képességét. Ezt kognitív forradalomnak nevezzük, és az emberiség történelmének első jelentős átalakulását jelentette. Első pillantásra az absztrakt világ elképzelésének képessége nem tűnhet különösebben figyelemre méltónak. Azonban ezen kognitív forradalom révén volt képes a Homo sapiens felülmúlni a többi emberi fajt és túlélni. Ez a képesség messze túlmutatott az egyszerű képzeleten. Új társadalmi normákat és szabályokat teremtett, amelyek viszont lehetővé tették a különböző kultúrák és intézmények kialakulását. A mítoszok, legendák és vallások ennek az absztrakt gondolkodásnak a termékei voltak; nem pusztán történetek, hanem a csoportok egyesítésének erőteljes eszközei. Így a kognitív forradalom döntő fordulópont volt, amely a Homo sapienst egyszerű állatból összetett társas lénnyé alakította.
Ezután a kognitív forradalom drámai fejlődést indított el a nyelvi képességek terén. A nyelv túlmutatott a puszta kommunikációs eszközön, és döntő szerepet játszott a kollektív tudás felhalmozásában és továbbításában. Az összetett fogalmak magyarázatának és az elvont gondolatok megosztásának képességének köszönhetően a Homo sapiens képes volt nagyobb léptékű társadalmakat szervezni. Ezek a képességek nagyban segítették az emberiséget a környezethez való alkalmazkodásban és az új kihívások leküzdésében, ami különféle eszközök és technológiák feltalálásához vezetett. Ebben az időszakban a Homo sapiens a Föld ökoszisztémájának domináns erejévé vált.
A következő felfordulásos időszak a mezőgazdasági forradalom volt, ahogyan azt közismerten ismerjük. A mezőgazdasági forradalom által előidézett legjelentősebb változás, amely körülbelül 10 000 évvel ezelőtt kezdődött, az emberi népesség exponenciális növekedése volt. Lehetővé vált az élelmiszer tömegtermelése, ami falvak, majd később nemzetek kialakulásához vezetett. Továbbá, a vadászó-gyűjtögető korszakkal ellentétben, amikor az emberek alkalmazkodtak a természethez, a mezőgazdasági forradalom fordulópontot jelentett, amelyben a Homo sapiens elkezdte manipulálni a természetet – eldönteni, hogy mit és milyen mennyiségben termesztsen. Ez a különbségtétel megkülönböztette a Homo sapienst más fajoktól. A mezőgazdasági forradalom megerősítette a társadalmi hierarchiákat is, és lerakta a gazdasági egyenlőtlenség alapjait. A többlettermelés felhalmozódása szélesítette a szakadékot a gazdagok és a kevésbé szerencsések között, ami hatalmi struktúrák kialakulásához vezetett. Ez városállamok kialakulásához és a civilizáció fejlődéséhez vezetett, lerakva a ma ismert komplex társadalmi struktúrák alapjait.
A végső átalakulás a tudományos forradalom volt. A múltban az emberek elsősorban Istenre támaszkodtak, és azt hitték, hogy minden az Ő akarata szerint történik. Azonban, amint az emberek elkezdték megkérdőjelezni az isteni mindenhatóság fogalmát és elismerték saját tudatlanságukat, a tudomány gyorsan fejlődött, utat nyitva a modern társadalomnak. A tudományos forradalom felhatalmazta az emberiséget a természet megértésére és manipulálására. Ennek révén az emberek figyelemre méltó technológiai fejlődést értek el, és az ipari forradalom révén anyagi jóléthez jutottak. A tudomány fejlődése azonban nem csupán anyagi gazdagságot hozott.
Alapvetően átalakította az emberek életmódját, és arra kényszerített minket, hogy újraértékeljük a hagyományos értékeket és hiedelmeket. A tudományos forradalom által előidézett változások még mindig folyamatban vannak, és mi egy olyan úton haladunk, amelynek végét nem láthatjuk előre.
Az emberiség most egy újabb nagy felfordulás szélén áll. Bár az emberek eddig átalakították és uralták a természetet, a Homo sapiens képtelen volt túllépni saját biológiailag meghatározott korlátain. Azt gondolták, hogy még a Homo sapiens sem, hatalmas képességei ellenére, képes – és soha nem is lesz képes – szabadon megváltoztatni fizikai megjelenését vagy személyiségét. Ezek a dolgok azonban már nem lehetetlenek a Homo sapiens számára. Elkezdték felrúgni az élet több százmillió éven át érvényes törvényeit. Az ősrobbanás óta a természetben minden a természetes szelekció törvénye szerint fejlődött és változott: „a legalkalmasabbak túlélése”. Például a rövid nyakú és a hosszú nyakú zsiráfok közül a hosszú nyakúak jobban alkalmasak voltak a magas helyeken lévő táplálék elérésére, így könnyebbé vált a túlélés és a szaporodás. Következésképpen a hosszú nyak tulajdonsága szélesebb körben elterjedt a jövő generációi között, mint a rövid nyakú, ami a zsiráf hosszú nyakához vezetett. Hasonlóképpen, a Homo sapiens is képes volt génjeit továbbadni a jövő generációinak, mivel a Homo sapiens fajok tulajdonságai erősebbek voltak, mint más fajoké, lehetővé téve a modern emberek számára, hogy a Homo sapiens leszármazási vonalból fejlődjenek ki. A Homo sapiens azonban mára képessé vált arra, hogy saját tulajdonságait válassza ki ahelyett, hogy a természetre bízná azokat, sőt, eljutott arra a szakaszra is, hogy aktívan megtervezze a kívánt tulajdonságokat. Ez a változás alapvetően eltérő megközelítést képvisel a múltban a természetes szelekció által vezérelt evolúcióhoz képest. Az emberek már nem a természet törvényei szerint fejlődnek. Elérkezett egy olyan korszak, amelyben az emberek közvetlenül megtervezhetik saját evolúciójukat, és irányíthatják annak kimenetelét.
Amikor a tulajdonságokat az emberek tervezik, ahelyett, hogy a természetes szelekció szelektálná őket, ezt az intelligens tervezés elvének nevezzük. A Homo sapiens fokozatosan felváltja a természetes szelekció törvényeit az intelligens tervezés elveivel három módszer segítségével. Az első módszer a biotechnológia alkalmazását foglalja magában. Ez a megközelítés összhangban van a korábban tárgyalt koncepciókkal, és elsősorban a kívánt tulajdonságok kifejeződésének kiváltását foglalja magában az élőlényekben DNS vagy genetikai manipuláció révén. Szigorúan véve a biotechnológián alapuló intelligens tervezés a múltban is létezett. Egy egyszerű példa a kasztráció. A teheneket kasztrálták, hogy engedelmesebbek legyenek, a férfiakat pedig azért, hogy magas hangon tudjanak működni. Míg az intelligens tervezést korábban ilyen fizikai módszerekkel végezték, a modern megközelítések a DNS közvetlen megváltoztatását foglalják magukban. Ma, a genomtérképek elkészültével, amelyek feltárják az egyes gének specifikus szerepét egy élőlényben, a géntechnológiát alkalmazzák a kívánt tulajdonságok beillesztésére vagy a nemkívánatosak eltávolítására, ezáltal elősegítve az intelligens tervezést. Ilyen például egy zöld fluoreszcenciát termelő medúzagén beültetése egy fehér nyúl embriójába, hogy zöld fluoreszkáló nyulat hozzanak létre. Egy produktívabb példa a tejelő tehén genetikai módosítása, hogy lizozimet – egy olyan enzimet, amely megtámadja a tőgygyulladást okozó baktériumot – tartalmazó tejet termeljen, hogy csökkentse a tőgygyulladás okozta károkat a tejiparban. Az ilyen biotechnológiai megközelítések mostanra emberekre is alkalmazhatóvá váltak. Például génszerkesztési technológiákat kutatnak a genetikai betegségek előzetes kiküszöbölésére vagy bizonyos fizikai képességek fokozására. Ha ezek a technológiák valósággá válnak, az emberek többé nem lesznek a természet által meghatározott sorshoz kötve, hanem képesek lesznek saját jövőjüket megválasztani.
A második módszer a kiborg-mérnöki munka. A kiborg az élő és az élettelen anyag részleges hibridje; erre egy protézisvégtagot viselő személy kiváló példa. A kiborgokkal kapcsolatos kutatások széles skálát ölelnek fel, az egyszerű, hangot felerősítő hallókészülékektől az agyi jelek által vezérelt protézisvégtagokig. Bár a lényeg bizonyos értelemben továbbra is emberi – Homo sapiens –, gyakorlatilag megkülönböztethetetlenek egy új életformától.
A kiborg technológia túlmutat az egyszerű segédeszközökön, és drámaian megnöveli az emberi képességeket. A katonai szektorban már folynak a kutatások a fokozott fizikai képességekkel rendelkező kiborg katonákról, míg az orvosi területen olyan technológiákat fejlesztenek, amelyek lehetővé teszik a lebénult betegek számára, hogy neurális interfészeken keresztül újra mozoghassanak. Ezek a technológiák új lehetőségeket nyitnak meg, amelyek túllépnek az emberi fizikai korlátokon, és az emberek és a gépek közötti határ egyre inkább elmosódik.
Az utolsó módszer teljesen új, élettelen entitások létrehozását jelenti. A humanoid robotok ennek a megközelítésnek a példájaként tekinthetők. Az 1990-es években létrehozott japán Asamóval kezdve a humanoid robotok – amelyek megjelenésükben és viselkedésükben is hasonlítanak az emberekre – odáig fejlődtek, hogy a legújabb modellek tucatnyi érzelmet képesek kifejezni és szabadon kommunikálni. A Hanson Robotics által kifejlesztett „Sophia” robot 62 különböző érzelem kifejezésére képes és különböző nyelveken kommunikál; sőt, ő egy olyan robot, amely állampolgárságot kapott Szaúd-Arábiában. Ezért nem téves az az állítás, hogy nincs messze az a nap, amikor az emberek által létrehozott robotok felváltják az embereket. A humanoidok túlléptek az egyszerű gépek kategóriáján. A mesterséges intelligencia révén képesek önállóan tanulni, érzelmeket utánozni, és az emberekéhez hasonló gondolkodási folyamatokat mutatni. Ha ezek a robotok elérik azt a szintet, hogy gyakorlatilag megkülönböztethetetlenek az emberektől, hogyan fogadjuk el őket? Valóban a barátaink, vagy potenciális versenytársak? Ez a kérdés kritikus fontosságú kérdéssé válik, miközben a jövőre készülünk.
A fent felsorolt három módszerrel az emberek intelligens tervezést alkalmaznak. De valóban nevezhetjük-e az ilyen intelligens tervezés és az élet új törvényei révén létrehozott életformákat „Homo sapiensnek”? Ha a gének manipulálásával a kívánt formájú embereket tervezzük és hozzuk létre, vagy ha olyan humanoidokat hozunk létre, amelyek annyira hasonlítanak az emberre, hogy nehéz megkülönböztetni őket, nehéz lenne őket Homo sapiensnek nevezni. Ezért néz szembe a Homo sapiens a modern korban a végével. Ahogyan azt számos sci-fi filmben – és különösen a *A sziget* című filmben láthatjuk –, hamarosan a „tervezett” emberek által lakott világ válhat a valóságunkká. És ez a világ már nem a Homo sapiensé lesz. Talán a Homo sapiens történetének utolsó fejezetének vagyunk tanúi, egy több millió éven átívelő történelemnek. A Homo sapiens vége már nem távoli fantázia. Könnyen lehet, hogy része annak a valóságnak, amelyet teremtünk.
