Ebben a blogbejegyzésben megvizsgáljuk az emlékek meghatározásának és változásának idegtudományi hátterét.
Azt mondják, hogy az emberek feledékeny állatok. Vannak emlékek, amelyek annyira mélyen bevésődnek az agyba, hogy soha nem halványulnak el, míg mások mindössze néhány óra múlva eltűnnek. Ezt könnyen megfigyelhetjük a mindennapi életünkben. Például lehet, hogy valamit egészen a vizsga előtti utolsó pillanatig memorizáltunk, de amint megkapjuk a vizsgadolgozatot, az eltűnik az elménkből, vagy lehet, hogy egy évekkel ezelőtti triviális emlékünk bukkan fel a semmiből. Az emlékezet kiszámíthatatlan és változó, és ez a tulajdonság óriási hatással van az emberi élet minden területére.
Tanulhatunk, mert emlékezhetünk, és emberek lehetünk, mert tanulhatunk. Az emlékezet és a tanulás elválaszthatatlanul összekapcsolódik, és sok köze van a túlélésünkhöz. Például bizonyos veszélyekre vagy a túléléshez szükséges készségekre való emlékezés képessége fontos eszköz az életünk biztonságának megőrzéséhez. Ha megkérjük az embereket, hogy gondolják át konkrétan, milyen emlékezni, rájönnek, hogy ez nem könnyű feladat. Valaki, akinek irodalmi képzelőereje van, egy fiókra gondolhat a fejében, míg valaki más az agyára. De ezen túl a legtöbbünk korlátozottan érti az emlékezés konkrét mechanizmusait.
Szóval, mi teszi lehetővé az emberek számára, hogy emlékezzenek dolgokra, és miért változik az emlékek eltarthatósága? Ahhoz, hogy megértsük ezeket a kérdéseket, először meg kell vizsgálnunk az agy és az idegrendszer anatómiáját. Mielőtt belemerülnénk a tanulás és az emlékezés mechanizmusaiba, érdemes felidézni néhány egyszerű biológiai tényt a középiskolából. Mindannyian egyetérthetünk abban, hogy az emlékek az agyban tárolódnak. Mivel az agy a központi idegrendszerünk része, tudnunk kell az „idegrendszerről”. Az idegrendszer a test azon rendszere, amely felelős a belső és külső ingerek fogadásáért, a jelek továbbításáért, az ítéletek meghozataláért és az azokra való reagálásért. Ebben a folyamatban az emlékezet az információk idegrendszeren keresztüli feldolgozásával és tárolásával működik.
Az idegrendszert alkotó szerkezeti és funkcionális egységsejteket „neuronoknak” nevezzük, és azt is mondhatnánk, hogy a jelek neuronoknak nevezett utakon haladnak. A neuron elején található a neuronális sejttest, amely részt vesz a neuron anyagcseréjében; a neuronális sejttestnek ágai vannak, amelyek jeleket fogadnak; a neuron hátulján pedig axonok találhatók, amelyek farokszerűen nyúlnak ki. Ez a szerkezet lehetővé teszi a jelek gyors és hatékony terjedését, és ennek eredményeként az emberek képesek sokféle információt megjegyezni és tárolni.
Az ingerületről érkező jelek kaszkádszerűen terjednek, egyik neuronról a másikra. Egy neuronon belül az elektromos jelek a neuronon belüli és kívüli ionkoncentráció különbségei miatt terjednek, de itt a neuronról neuronra történő átvitel az érdekes. Az előző neuron (preszinaptikus neuron) axonja és a következő neuron (posztszinaptikus neuron) ágai közötti rést szinapszisnak nevezzük. A szinapszisban zajló átviteli folyamat az emlékezet kialakulásának egyik kulcsfontosságú mechanizmusa, és ha nem hatékony, az emlékek gyorsan eltűnhetnek vagy torzulhatnak.
Az emlékezés mechanizmusait feltáró tudós Eric Richard Kandel, akit orvosi-élettani Nobel-díjjal tüntettek ki munkásságáért. Kutatása kimutatta, hogy az emlékezet többet jelent, mint pusztán információtárolás. Kandel egy egyszerű idegi áramkörrel rendelkező állatot, a tengeri nyulat használt kísérleti alanyként az emlékezet kialakulásának molekuláris biológiájának elemzésére. A kísérlet egyértelműen megmutatta a különbséget a rövid és a hosszú távú memória között. Ebből Kandel rájött, hogy a tanulás és az emlékezet egyszerű ismétlődő tréninggel erősíthető.
Összefoglalva, a rövid távú memória egy funkcionális változás, amely vegyi anyagok felszabadulásával jár, míg a hosszú távú memória egy anatómiai változás, amelyben maga a sejt alakja változik meg. Azt is láthatjuk, hogy ahhoz, hogy egy rövid távú memória hosszú távú memóriává váljon, ugyanazt az ingert meg kell ismételni, ahogyan a tengeri nyúl farkát is sokszor ingerelték. Más szóval, az „ismétlés” tudományosan bizonyítottan működik. Amikor valamit ismételten tanulunk, az információ a hosszú távú memóriában tárolódik, és hosszú ideig megőrződik. Ez magyarázza, miért olyan fontos az ismétlés egy tesztre való felkészülés vagy egy idegen nyelv tanulása során.
Tekintettel arra, hogy a hosszú távú memória erősíti a szinapszisok számát és szerkezetét, az emlékezés kapcsán egyre összetettebb neuronhálózatot képzelhetünk el. Mint egy táguló ágakkal rendelkező fa, az emlékeink is folyamatosan növekednek és változnak az ismétlődés és az ingerek hatására. Mint ilyen, az emlékezet nem csupán az információtárolás folyamata, hanem egy fontos jelenség, amely megmutatja, hogyan fejlődnek és erősödnek tapasztalataink és tudásunk az idő múlásával.
