Ez a blogbejegyzés azt vizsgálja, hogyan formálja át a technológia a testünket, az elménket és a szabad akaratról alkotott elképzeléseinket, és filozófiai szempontból megkérdőjelezi, hogy mi tesz minket emberré.
Az okostelefon-alkalmazások piacán az utóbbi időben elszaporodtak a csevegéssel kapcsolatos alkalmazások. A közeli ismerősökkel folytatott beszélgetésektől az idegenekkel folytatott véletlenszerű csevegésekig minden eddiginél több olyan alkalmazást fejlesztenek, amelyek különféle módokon közvetítik az emberek közötti kommunikációt. Ez a jelenség nemcsak a technológiai fejlődés eredménye, hanem a kapcsolatteremtés iránti eredendő igényünket is tükrözi. De valóban ezeken a csevegőalkalmazásokon keresztül kapcsolódunk, vagy csak felszínes beszélgetéseket folytatunk, amelyek a másik személy válaszaira támaszkodnak? Miközben a csevegőalkalmazások hosszú listáját néztem, felmerült bennem egy gondolat. Lehetséges, hogy a beszélgetőpartnerünk nem is igazi ember, hanem egy program, amely megtanulta a nyelvi szokásainkat és reakcióinkat, és ennek megfelelően reagál ránk? Ha igen, valóban kommunikálunk vele, és mit jelent a beszélgetésünk, ha kiderül, hogy nem is ember, hanem csak egy program?
Továbbá, ha létezhetnek emberi szintű intelligens lények, akiknek nincs fizikai megjelenésük, de önállóan éreznek és gondolkodnak, mi teszi őket különbözővé a körülöttünk lévőktől, és vajon nem tekinthetők-e ők is embernek? Ez az esszé egy kis utazás az emberiség természetébe, elképzelve azokat a technológiai fejlődéseket, amelyek fenyegetik az ember kategóriáját. Milyen alapon nevezünk egy személyt embernek? A biológiai test alapvető elem, vagy vannak rajta túlmutató fontosabb kritériumok is?
Nem hiszem, hogy biológiai testre lenne szükség az emberiség meghatározásához. Tegyük fel, hogy a technológia lépésről lépésre lecseréli a biológiai szerveket. Amikor a releváns technológiák, mint például az idegekhez való elektromos csatlakozások és az in vivo immunkilökődés-szabályozás megvalósíthatóvá válnak, fokozatosan robotokkal fogjuk lecserélni a karjainkat és lábainkat. Ezek a változások nem pusztán fizikaiak, filozófiai kérdéseket vetnek fel magával az emberi létezéssel kapcsolatban is. A „Robotzsaru” című filmben a főszereplő halálos sérülést szenved, és egy olyan ruhát kap, amely a legmodernebb technológia segítségével helyettesíti a testét. A „Robotzsaru” című filmben, még ha a testet egy másik anyaggal helyettesítik is, vagy akár kibővítjük az emberi lény kinézetének hatókörét, nem hiszem, hogy az emberiség, az emberi lény lényege, lecserélődik. A biológiai test a génszekvenciák komplex kifejeződéseként értelmezhető. Ha a gének kifejeződéséből eredő fizikai és mentális viselkedés mechanizmusai ugyanolyan jól reprodukálhatók nem biológiai anyagokkal, akkor a test ebből eredő cseréje nem veszélyezteti az emberi lét lényegét.
Másrészt a Robotzsaru főszereplőjének testét egy robot váltja fel, de az agya és a tüdeje továbbra is biológiai szerv marad. Mivel az agy biológiai marad, azzal érvelhetünk, hogy a biológiai test nem cserélődik ki teljesen. El lehet képzelni azonban egy olyan esetet, amikor a testet nem valami más váltja fel, hanem egyáltalán nincs megjelenése. A Transzcendencia című film egy meglehetősen szélsőséges példa. A főszereplő létfontosságú tevékenysége a sugárterhelés miatt romlik, de mentális aktivitása teljesen helyreáll egy olyan technológia segítségével, amely elemzi az agy elektromos jeleit, és azokat az intelligencia kifejezésére használja. Még miután minden fizikai tevékenysége megszűnik, kognitív képességei érintetlenek maradnak, és elméje csatlakozik az internethez, ahol kutat, fejlődik, és végül meghaladja az emberi intellektuális határokat. A filmben tovább fejleszti az élet manipulálására való képességeit, majd később önállóan helyreállítja biológiai testét. Ez a forgatókönyv mélyen elgondolkodtat minket azon, hogyan definiáljuk az emberiséget. Vajon még mindig ugyanaz a személy, miután elvesztette biológiai testét, és vajon még mindig ember lehet, miután önállóan újjáépítette azt? Ha a technológia tökéletes, úgy hiszem, hogy a főszereplő továbbra is ember marad, és így továbbra is ember marad. Még ha sok a kitalált elem is, azt hiszem, ezekből a példákból láthatjuk, hogy a test megléte nem az emberi mivoltunk lényege.
A fent említett filmek főszereplői mindannyian ugyanúgy kezdték, mint mi. Génjeik kifejeződésével nőttek fel, és olyanok voltak, amilyeneket mi emberként ismerünk fel, ami megnehezíti annak elképzelését, hogy valami mássá váljanak. Azonban mélyebben kell gondolkodnunk azon, hogy a technológiai fejlődés hogyan változtathatja meg emberségünket. Ha – ahogy korábban tárgyaltuk – a biológiai test nem tartozik a személyiség kategóriájába, akkor azok a lények is embernek tekinthetők, amelyek nem estek át biológiai fejlődési folyamaton, de emberi tulajdonságokkal rendelkeznek. Hogyan definiálhatjuk akkor a személyiséget? A személyiség a szellemi tevékenység lehetősége, nem pedig maga a szellemi tevékenység. A szellemi tevékenységet nem könnyű meghatározni, de én úgy értelmezem, mint a szabad akaratot, hogy magunk reflektáljunk, érezzünk és döntsünk. A szabad akarat nem valami hirtelen történik, hanem az információk fokozatos integrációjának és feldolgozásának eredménye. Ha a technológia olyan pontra fejlődik, hogy az emberi szellemi tevékenység vagy a szabad akarat hasonló szintje a biológiai megnyilvánulásokon kívül is lehetséges, akkor már nem puszta képzelettel, hanem a valósággal fogunk foglalkozni. És amikor ez megtörténik, az emberiség meghatározásának kritériumainak túl kell lépniük a hagyományos biológiai keretrendszeren.
Ahogy a technológia fejlődik, képesek leszünk különbséget tenni az információintegráció és -feldolgozás fokozatai, és így a szabad akarat fokozatai között. Ezután a személyiséget a kimutatható szabad akarat egy bizonyos szintjeként definiálhatjuk. Az emberi lény olyan lény, amely képes bizonyos szintű kimutatható szabad akaratra. Ez az új definíció azonban új etikai kérdéseket vet fel. Hogyan definiáljuk a szabad akarat és a személyiség közötti kapcsolatot, és kit fogunk embernek ismerni, amikor új kritériumokat állapítanak meg a személyiség meghatározására? Ezek a kérdések egyre fontosabbá válnak a technológia fejlődésével.
Eddig azt képzeltük, hogy minden technológiai fejlődéssel képesek leszünk mérni saját vagy mások mentális aktivitását, és így bizonyítani, hogy emberek vagyunk. A valóságban azonban nehéz bizonyítani az „én ember vagyok” állítást, kivéve biológiai alapon. A mentális aktivitás nincs definiálva, és a mértékében mutatkozó különbségek sem egyértelműek, így bár állíthatjuk, hogy képesek vagyunk mentális aktivitásra, jelenleg lehetetlen meghatározni. Talán az az oka, hogy a legtöbb ember másokat embernek ismer el, hogy miután már meggyőződtek arról, hogy emberek, meg tudják erősíteni, hogy mások ugyanolyan vagy magasabb szintű mentális aktivitást végeznek, mint amit el tudnak képzelni. Ez a megerősítés történhet nyelven, viselkedésen vagy érzelmi kifejezésen keresztül, és ezeken keresztül ismerjük fel másokat olyan emberi lényeknek, mint mi magunk. Így láthatjuk, hogy a kommunikáló személy emberségének felismerésének alapja végső soron egy szubjektív ítélet. Ami visszavezet minket az első kérdésünkhöz. Embernek tekinthető-e egy intelligens ember? Az eddigi megbeszélések alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy ha szubjektív ítéletünk alapján felismerünk egy intelligens entitást emberként, akkor az ember. Ha végtelen technológiai fejlődést feltételezünk, ami ellentmond a józan ésszel, akkor a test lényegtelenné válik, és nincs különbség köztünk és az intelligens ember között.
Ahogy a technológia fenyegeti a józan észt és azokat a kategóriákat, amelyek emberi lényként határoztak meg minket, fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mi tesz minket emberré, és el kell gondolkodnunk azon, hogy mi tesz minket emberré. Amikor az embert emberi lényként definiáljuk, újra kell írnunk az emberiségről alkotott definíciónkat. Itt az ideje az emberiség újraegyesülésének. És ez a folyamat nem csupán filozófiai gyakorlat, hanem gyakorlati kérdés, amely fontos lesz abban a világban, amelyben élni fogunk. Ahogy a technológia fejlődik, komolyan meg kell fontolnunk, hogy meddig terjeszthetjük ki az emberiséget, és hogyan fogja ez befolyásolni a társadalmunkat. Ez végül elvezet minket az alapvető kérdéshez, hogy mit jelent embernek lenni.
