Ez a blogbejegyzés azt vizsgálja, hogy a genetikai vagy a környezeti tényezők vannak-e nagyobb hatással az emberi személyiség és viselkedés kialakulására.
Az ember felépítésével kapcsolatos kíváncsiság már az ókorban is létezett. A tudomány és a technológia fejlődése fokozatosan feltárja ezeket a rejtélyeket. Watson és Crick DNS kettős spirál szerkezetének felfedezésétől kezdve a DNS bázissorrendjét fokozatosan feltérképezik, és a gének kutatása is aktívan halad előre. Kezdetben azt gondolták, hogy a gének csak a fizikai tulajdonságokat határozzák meg, de idővel kialakult az a nézet, hogy a gének az emberi személyiség kialakulását is befolyásolják. A tudósok közötti vita az emberi személyiség kialakulásáról akkor fokozódott, amikor Francis Galton először használta a „természet kontra nevelés” kifejezést.
Azok, akik úgy vélik, hogy a természet fontosabb szerepet játszik az emberi személyiség alakításában, azzal érvelnek, hogy a veleszületett gének nem változhatnak. Úgy vélik, hogy a gének nemcsak a fizikai tulajdonságokat, hanem az érzelmeket és a viselkedést is szabályozzák. Ezek az egyének kidolgoztak egy genetikai determinizmus néven ismert elméletet. A genetikai determinizmus szerint egy szervezet viselkedését a genetikai felépítése határozza meg, azt állítva, hogy még az emberi társas viselkedést is a gének irányítják. Ezen elmélet szerint a genetikai kutatás megjósolhatja, hogyan fog viselkedni egy adott szervezet, milyen betegségeket fog elkapni, és milyen lesz a fizikai megjelenése. Ahogy a DNS-kutatás előrehaladt, a genetikai determinizmust támogatók száma is nőtt. Úgy vélték, hogy a gének titkainak feltárásával megfejthetik az emberi fejlődés rejtélyét. A genetikai determinizmus támogatói ennek következtében elindították az Emberi Genom Projektet. Ennek a projektnek a célja az emberi testben jelen lévő összes gén azonosítása és katalogizálása volt. Ezen keresztül a genetikai determinizmus hívei megpróbálták bebizonyítani, hogy számos gén szabályozza az emberi fejlődést. Ez a gondolkodásmód a redukcionizmusból ered. A redukcionizmus az az elv, amely az összetett jelenségeket egyszerűbb jelenségekre redukálva elemzi. A modern biológia ezen a redukcionista megközelítésen alapult. Ahogy a tudomány fejlődött, a tudósok egyre inkább hajlamosak voltak egyre kisebb és kisebb egységeket elemezni, ami a sejtek és a DNS felfedezéséhez vezetett. Bár ez a módszer kiváló kutatási megközelítésnek bizonyult, értelmezésre nem volt alkalmas. A redukcionista megközelítés szerint a génexpresszió egy egyirányú folyamat, amely kisebb egységekből nagyobb egységekké alakul. Ezt nevezik „központi dogmának”, amely azt állítja, hogy a DNS az elsődleges oka a fehérjék tulajdonságainak meghatározásában a DNS-ről a fehérjére irányuló egyirányú információátadásban.
Az Emberi Genom Projekt eredményei azonban váratlan eredményeket hoztak. A genetikai determinizmus azt sugallja, hogy az emberek számos fehérjével rendelkeznek. Figyelembe véve a fehérjét kódoló gének aktivitását szabályozó géneket, az emberi kromoszómáknak legalább 120 000 gént kellene tartalmazniuk. A kutatások azonban kimutatták, hogy az embereknek csak 25 000 génjük van. Ez azt jelzi, hogy a gének nem irányítanak mindent az emberben. Az olyan primitív élőlények, mint a Caenorhabditis elegans fonálféreg, 24 000 génnel rendelkeznek, míg a Drosophila gyümölcslégy körülbelül 15 000 génnel. Ez arra utal, hogy egy gén nem felel meg egy tulajdonságnak, ami azt jelenti, hogy a gének nem határoznak meg mindent az emberről. Ezért arra a következtetésre jutottak, hogy a géneken kívüli egyéb tényezők, vagy önmagában a természet, jelentősebb szerepet játszanak az emberi fejlődésben.
A genetikai determinizmussal szemben egy új elmélet született, az epigenetika. Amikor a redukcionista megközelítéssel indult Humán Genom Projekt nem tudta bizonyítani a genetikai determinizmust, a tudósok új irányú kutatásokat kíséreltek meg. Ennek eredményeként kiderült, hogy a környezeti hatások megváltoztathatják a DNS-t, azaz a géneket. Ez azt jelenti, hogy a tulajdonságok kialakulása nem egyoldalúan kezdődik a DNS-ből, hanem környezeti jelek szabályozhatják. A gének aktivitását szabályozó fehérjék szabályozzák, és a környezeti jelek irányítják ezeket a szabályozó fehérjéket. A kutatási eredmények, amelyek azt mutatják, hogy a környezeti jelek több mint 2,000 fehérjevariációt generálnak ugyanazon génből szabályozó fehérjéken keresztül, szintén alátámasztják a környezeti hatások szerepét az emberi fejlődésben. A gének nem szabályozzák közvetlenül a saját aktivitásukat. A génexpresszió effektorfehérjék hatására történik, amelyeket a sejtmembrán receptorai által rögzített környezeti jelek szabályoznak. Más szóval, egy gén fenotípusos expresszióját nem maga a gén, hanem környezeti tényezők szabályozzák. Egy, az agouti gént hordozó egerekkel végzett kísérlet alátámasztja ezt az állítást. Az agouti gént hordozó egerek sárga szőrzetet és elhízást mutatnak. Amikor ezzel a génnel rendelkező egereket olyan étrenddel etettek, amely blokkolta a gén aktivitását, az ezt a gént hordozó anyaegerek barna szőrű és sovány testalkatú utódokat hoztak világra. Ez azt mutatja, hogy az anyaegér által tapasztalt környezeti változás az utódjaira is hatással volt. A génexpressziót a táplálkozás környezeti tényezője szabályozta. Ez azt jelzi, hogy a genetikai determinizmus helytelen.
Az a tény, hogy a genetikai determinizmus hibás, történelmi eseményekben is megmutatkozik. A náci rezsim alatt a holokauszt a genetikai determinizmuson alapuló eugenikából eredt. Az eugenika a felsőbbrendű és alsóbbrendű gének létezésén alapuló tudományág, amely a mesterséges szelekciót vizsgálja a felsőbbrendű gének megőrzése érdekében. Akik egykor azt hitték, hogy a gének mindent meghatároznak, azt is gondolták, hogy az emberi tehetségek és tulajdonságok öröklődnek. Ez fokozatosan a felsőbbrendű és az alsóbbrendű génekkel rendelkező emberek osztályozásához vezetett. A 19. században ez az eugenika számos nemzetre kiterjedt, és a faji felsőbbrendűség osztályozásává fejlődött. A felsőbbrendű fajokat a fajok közötti genetikai különbségek alapján különböztette meg az alsóbbrendűektől. Végül Németországban ennek az eugenikának a hatása a holokauszthoz, a zsidók tömeges meggyilkolásához vezetett. Ezen események után nyilvánvalóvá vált az eugenika tévedése, és hanyatlásnak indult. Ez bebizonyította, hogy a gének között nincs hierarchia, és hogy az emberi különbségek nincsenek összefüggésben a genetikai különbségekkel. Más szóval, a természet (gének) kisebb szerepet játszik az ember kialakulásában.
Most vizsgáljuk meg a nevelés aspektusát. Az a nézet, hogy a nevelés fontosabb, mint a természet, a környezeti determinizmuson alapul. A környezeti determinizmus azt állítja, hogy a környezet kulcsfontosságúbb szerepet játszik az emberi fejlődésben, mint a gének. Ezen elmélet szerint az élőlények nem gének által irányított entitások, hanem olyan entitások, amelyek aktívan változnak a környezetüknek megfelelően. Ez azt jelenti, hogy az információáramlás nem egyirányú, hanem interakciókon keresztül történik, mint egy hálózat. Más szóval, azt jelenti, hogy az emberi fejlődésben részt vevő tényezők összekapcsolódnak és kölcsönhatásban állnak egymással. A legújabb kutatások kimutatták, hogy a sejtekben lévő fehérjék a külső környezet hatása alatt kölcsönhatásba lépnek. A környezeti deterministák hangsúlyozzák, hogy az emberi fejlődést a környezet alakítja, és támogatják az epigenetikát. Az epigenetika azt állítja, hogy a környezeti tényezők szabályozzák a génexpressziót, ami inkább a génexpresszió változásaiban, mint magukban a génekben bekövetkező változásokban nyilvánul meg. A környezeti determinizmus nagy jelentőséget tulajdonít a plaszticitásnak, az élőlények azon képességének is, hogy alkalmazkodjanak a környezetükhöz.
A gének kulcsfontosságú tényezők, amelyek meghatározzák az emberi fizikai tulajdonságokat és viselkedést. A gének azonban nem rögzítettek; képesek megváltozni a környezeti jelekre reagálva. Ez arra utal, hogy a genetikai determinizmus téves. A genetikai determinizmus, amely azon a feltételezésen alapul, hogy a gének változatlanok maradnak, az epigenetika megjelenése miatt már nem támogatott, ami azt bizonyítja, hogy a génexpressziót a környezeti hatások megváltoztathatják. Az a tény, hogy a génexpressziót környezeti tényezők szabályozhatják, hangsúlyozza, hogy az emberi fejlődésben a környezet (táplálás) fontosabb, mint a természet (gének). Az emberi fejlődés a természet és a nevelés kölcsönhatásán keresztül történik. A gének adják az emberi fejlődés alapvető keretét, de a környezeti tényezők szerepet játszanak ennek a keretnek a konkretizálásában és kifejezésében. Az emberi fejlődésben a gének és a környezet kölcsönösen befolyásolják egymást, formálva az egyént.
Az egypetéjű ikrek ennek a kölcsönhatásnak a kiváló példái. Az egypetéjű ikrek ugyanazokkal a génekkel rendelkeznek, és fizikailag hasonlítanak egymásra. Azonban, ha különböző környezetben nevelkednek, teljesen eltérő személyiséget alakíthatnak ki. Ez azt mutatja, hogy még azonos génekkel is az emberi fejlődés jelentősen eltérhet a környezeti tényezőktől függően. Egy másik példa Tiger Woods. Őt a történelem egyik legnagyobb golfozójaként tartják számon. Tiger Woods felemelkedése a golf csúcsára nemcsak veleszületett fizikai tehetségének, hanem annak a környezetnek is köszönhető, amelyben felnőtt. Apja már fiatal korától tanította golfozni, és jelentős erőfeszítéseket tett tehetsége ápolásába. Ezek a környezeti tényezők tették lehetővé, hogy Tiger Woods a legnagyobb játékossá váljon. Más szóval, bár veleszületett tehetsége fontos volt, a környezeti tényezők, amelyek azt ápolták, még döntőbb szerepet játszottak a sikerében.
Összefoglalva, összetett kérdés eldönteni, hogy a természet vagy a neveltetés játszik-e nagyobb szerepet az emberi fejlődésben. Igaz, hogy a gének és a környezet kölcsönhatásban alakítják az embert. A legújabb kutatások szerint a környezeti tényezők játszanak jelentősebb szerepet. A gének adják az emberi fejlődés alapvető keretét, de a környezeti tényezők azok, amelyek kitöltik és alakítják ezt a keretet. Ezért az emberi fejlődés legfontosabb eleme nem a gének, hanem a körülötte lévő környezet, amelyben az ember él.
