Ez a blogbejegyzés azt vizsgálja, hogy a tudósoknak a kutatásra kell-e összpontosítaniuk, vagy a nyilvánossággal való kommunikációt kell-e előtérbe helyezniük.
Ahogy a tudomány és a technológia iránti érdeklődés növekszik, egyre több tudós lép kapcsolatba a nyilvánossággal. Erőfeszítéseket tesznek a kommunikációra előadások, könyvírás és médiamegjelenések révén. Maga a nyilvános szereplés pozitív és előnyös mind a társadalom, mind az egyének számára. De mi van akkor, ha a tudósok a nyilvános kommunikációt helyezik előtérbe a kutatásaikkal szemben? Valójában voltak olyan esetek, amikor egyes tudósok elhanyagolták kutatásaikat a nyilvános népszerűség elérése és a kutatásfinanszírozás biztosítása érdekében. Ez jelentős problémákat okozhat a tudomány és a társadalom fejlődése szempontjából.
Ez a cikk azt a kérdést tárgyalja, hogy a tudósoknak feltétlenül rendelkezniük kell-e a nyilvános előadások tartásának és a nagyközönség számára való írás képességével. A tudós elsődleges felelőssége az új tudományos ismeretek feltárása és a kiemelkedő tehetségek ápolása. Ha elvárjuk tőlük, hogy nem kutatási tehetségekkel, például kommunikációs készségekkel is rendelkezzenek, az szükségtelen terhet róhat mind az egyes tudósokra, mind a társadalomra. Természetesen ez nem vonatkozna azokra a tudósokra, akik már rendelkeznek erős kommunikációs készségekkel. Mivel azonban sok tudósnak hiányoznak ezek a készségek, hatékonyabb lenne, ha külön médium vagy személyzet foglalkozna a kutatási eredmények hatékony közvetítésével a nyilvánosság számára.
Ráadásul a tudósok egyik oka annak, hogy eredményeiket a nyilvánosság elé tárják, valószínűleg a népszerűség és a hírnév megszerzése. Ez a kutatási finanszírozás növelése, és ilyen körülmények között, ha a tudósok túlságosan elfoglaltak a népszerűséggel, nem zárható ki annak a lehetősége, hogy kutatásaik tartalmát eltorzítják. Például 2005-ben Dr. Hwang Woo-suk heves nyilvános népszerűségre tett szert kutatási anyagainak meghamisításával, de a csalás későbbi leleplezése nagy botrányt okozott. Ez az incidens beárnyékolta az őssejt-kutatásról alkotott közvéleményt, bizalmatlanságot keltett a tudomány iránt, és végső soron akadályozta a technológiai fejlődést. Azok a cselekedetek, amelyek a köznépszerűséget helyezték előtérbe a saját kutatásaikkal szemben, végső soron akadályozták a tudomány és a technológia fejlődését.
Másrészt jelentős pozitív hatásokkal is jár, ha a tudósok képesek kommunikálni a nyilvánossággal. Ahogy a nyilvánosság átlagos iskolázottsági szintje emelkedett, úgy nőtt a tudományos és technológiai ismeretek szintje is, és a nyilvánosság kifejlesztette az intellektuális kapacitását a némileg fejlettebb tudomány megértéséhez. Ez lehetővé teszi a tudósok számára, hogy megosszák kutatási irányukat a nyilvánossággal, visszajelzést kapjanak, és kiigazításokat végezzenek. Ha azonban a kutatási irányt a közvélemény túlzott tükrözése határozza meg, nagy a kockázata annak, hogy a kereskedelmi kutatások felé torzulnak az akadémiai kutatások helyett. A nyilvánosságot általában az azonnali gyakorlati alkalmazásokkal rendelkező kutatások érdeklik, így ez az orientáció valószínűleg a kereskedelmi kutatásokat helyezi előtérbe az akadémiai kutatásokkal szemben. Következésképpen, ahogy a tudományos és technológiai kutatások a kereskedelmi területek felé billennek, a természettudományos kutatások fejlődési üteme viszonylag lelassulhat.
Bár a közelmúltban növekvő tendencia figyelhető meg a természettudományi szektorba történő befektetések terén, a valóság továbbra is az, hogy a mérnöki területek kutatási finanszírozása elsöprően megnőtt. Még ha a természettudományi kutatások finanszírozása jelentősen növekedne is, nehéz lenne elérni a mérnöki kutatásokba történő befektetések szintjét. Valójában ezt a finanszírozási elosztási egyensúlyhiányt a 2006-os „Tanulmány az alaptudományi fejlesztés racionális kutatási finanszírozási elosztásáról” című kutatási jelentés és a 2012-es „Meg kell szüntetnünk az ellenállást és a buborékot az alaptudományi beruházásokban” című esszé is kiemelte. Ez a felfogás rövid távon valószínűleg nem fog könnyen megváltozni, így nagy valószínűséggel a tudósok a közérdeket tükröző kutatásokra fognak összpontosítani.
Természetesen a nyilvánossággal való kommunikáció képessége pozitív szerepet játszhat az elhanyagolt kutatási területek újjáélesztésében azáltal, hogy hangsúlyozza azok fontosságát és szükségességét. Ez azonban végső soron ahhoz az érveléshez vezet, hogy magának a kutatásnak a fontosságát kell jobban előtérbe helyezni. Ez azért van, mert a kutatás jelentősége és szükségessége kellőképpen közvetíthető az eredményein keresztül.
Híres tudósok, mint Richard Feynman vagy Stephen Hawking, elsősorban a nagyközönség számára is hozzáférhető tartalmakat ismertetnek népszerű tudományos könyvekben vagy előadásokban, nem pedig kutatási cikkeikben. Bár ez segít növelni a közérdeklődést és a tudomány megértését, nem nyújt érdemi kutatási információkat. A tudományos ismeretek széles körű ismertté és ismertté tétele a nyilvánosság számára pozitív, de nem nyújthat a nyilvánosság számára gyakorlati technikai információkat.
Voltak olyan esetek is, amikor a tudomány és a technológia fejlődése során megszakadt a nyilvánossággal való kommunikáció. Például olyan veszélyes létesítmények, mint az atomerőművek és a radioaktív hulladéklerakók, pontosan ennek a nyilvánossággal való kapcsolat hiányának köszönhetően tudtak fejlődni. Ha az atomenergia veszélyei korábban széles körben ismertek lettek volna, nem fejlődött volna ki a jelenlegi mértékben. Bár a nyilvánossággal való kommunikáció hiánya hiba volt, számos olyan technológia fejlődéséhez vezetett, amelyek hozzájárulnak az emberi élethez. Például atomerőművek nélkül sokan szenvednének áramhiánytól, és a környezeti pusztítás súlyos lenne. Ha megpróbáljuk előmozdítani a tudományt és a technológiát, miközben folyamatosan figyelmeztetjük a nyilvánosságot a technológia veszélyeire, figyelembe kell vennünk, hogy a tudományos fejlődés üteme kisebb kockázatok miatt lelassulhat.
Összefoglalva, a tudósoknak a kutatásaikat és kötelességeiket kellene előtérbe helyezniük a nyilvánossággal való kommunikációval szemben. Míg a megfelelő kommunikáció pozitív szinergiát teremthet, a kötelességek elfeledkezése és pusztán a nyilvános népszerűség hajszolása sötét árnyékot vetne a tudományos haladás jövőjére.
