Ez a blogbejegyzés azt vizsgálja, hogy az intenzív médiavisszhang hogyan erősíti fel a tudományos és technológiai incidensekkel kapcsolatos kockázatészlelést, és milyen változásokat hoz ez a közbizalomban és a megítélés alakulásában.
A tudományos és technológiai tudósítások jellemzően speciális tartalmakat tartalmaznak, amelyekhez a nyilvánosság nehezen fér hozzá a mindennapi életben. A nyilvánosság elsősorban a média tudósításaira támaszkodik, hogy új tényeket vagy eseményeket szerezzen a tudomány és a technológia területén, és a közölt tartalom fogadtatása a média keretezésétől és a nyilvánosság megértési szintjétől függően változik. Ez a jelenség különösen hangsúlyossá válik, ha a közölt tartalom olyan kockázati tényezőket tartalmaz, mint az egészség vagy a biztonság. Ezt különféle elméleti modellekkel magyarázzák, mint például a „negatív torzítás hipotézise”, az „előfeszítő hatás” és a „kockázatkommunikációs amplifikációs modell”.
A „negatív torzítás hipotézise” szerint, amikor egy jelentésben szereplő keretrendszer negatív, nem pedig pozitív, a közönség nagyobb valószínűséggel figyel oda az adott jelentésre, és hajlamosabb annak információs értékét magasabbnak érzékelni. Emiatt a tendencia miatt előre jelezhető, hogy minél nagyobb a hírben rejlő kockázat, annál erősebb lesz a negativitás torzításának hatása. Az „előindító hatás” alapvetően az asszociációs hatáson alapul. Az agy, mint az emberi információfeldolgozó hálózat, asszociációkat vált ki a benne már tárolt kapcsolódó képekkel, amikor a tömegmédia által biztosított specifikus hangoknak vagy képeknek van kitéve. Ennek a kiváltó ok az előindító hatás. Erre kiváló példa, hogy a szennyezett élelmiszerekről szóló jelentések hogyan váltanak ki természetes módon asszociációkat a „melaminbotránnyal”, amely jelentős társadalmi következményekkel járt.
A „Kockázatkommunikációs Erősítési Modell” egy olyan elmélet, amely bemutatja, hogyan materializálódnak és hogyan gyakorolnak hatást a konkrét kockázati eseményekről szóló jelentések a társadalomban. Két reprezentatív modell említhető. Az egyik a Renn-modell, amely a klasszikus kommunikációs modellen alapul, ahol az információ a forrástól csatornákon keresztül áramlik a címzetthez. E modell szerint a kockázati eseményt először a forrással, majd egyidejűleg vagy egymást követően a közvetítővel közlik. A forrás magában foglalja a tudósokat, az érdekelt feleket és a tanúkat, míg a közvetítő a médiát, az illetékes ügynökségeket és a véleményformálókat. Az ilyen kockázati eseményeknek a nyilvánossághoz, mint címzetthez való közvetítése során a forrás és a közvetítő érdekei vagy igényei közbeavatkozhatnak, felerősítve a kockázatészlelést és erősebb befolyást gyakorolva a címzettre.
A Slovic-modell egy olyan elmélet, amely inkább a tudományos és technológiai tudósítások társadalmi felerősítési aspektusára összpontosít. Ez a modell bemutatja, hogy a tudomány és a technológia médiamegjelenése hogyan tölt be társadalmi felerősítési szerepet, és hogyan lehet ennek hatásait társadalmilag kiterjeszteni és reprodukálni. Amikor egy adott tudományos és technológiai esemény történik, az híradásokhoz vezet. Ezen a ponton az intenzív médiamegjelenés felerősíti az egyes címzettek kockázatészlelését. Ezt követően a nyilvánosság, mint címzettek, az „információértelmezési szakaszba” lép, ahol ezen felerősített kockázatészlelés alapján ítéli meg a kockázat nagyságát és a kockázatkezelés megfelelőségét. Ebben a szakaszban a már felerősített kockázatészlelés befolyásolja a jelentett kockázati esemény értelmezését, ami a jelentés tárgyába vetett bizalom aláásásához és a negatív észlelés megerősítéséhez vezet. Az ebből eredő negatív hatás túlmutat magán a kockázati esemény észlelésén, befolyásolva a kapcsolódó intézmények, a kapcsolt vállalatok és a tudományos és technológiai terület egészének értékelését. Ez viszont különféle társadalmi következményekhez vezet, beleértve a kapcsolódó vállalatok értékesítésének csökkenését, pereket és a szigorúbb jogi szabályozásokat.
