Ez a blogbejegyzés filozófiai és tudományos szempontból vizsgálja, hogy a láthatatlan elméleti entitások, mint a kvarkok és az elektronok, valóban léteznek-e, vagy csupán tudományos feltételezések a magyarázatok céljából.
Conan Doyle történeteiben Sherlock Holmes bűncselekményekre utaló nyomokat kutat fel, és figyelemre méltó éleslátással és megfigyeléssel oldja meg az eseteket. Holmes magyarázatai mindig kifinomultabbak és átfogóbbak, mint a rendőrségi magyarázatok, és a folyamat során az emberek már a tettes letartóztatása előtt meggyőződnek arról, hogy az ő magyarázata a leghelyesebb. Hasonlóképpen, ha egy állítás relatíve jobban magyaráz, mint a többi magyarázat, akkor úgy tekintjük, hogy racionális alapja van az elfogadására. Ezt az érvelési módot „a legjobb magyarázatra vonatkozó következtetésnek” nevezzük.
A legjobb magyarázatra vonatkozó következtetés különösen hasznosnak bizonyult a tudomány területén. A tudományban gyakran egymás mellett léteznek egymással versengő elméletek, amikor egy jelenséget próbálnak megmagyarázni. Ez a módszer hatékonyan működik akkor, amikor el kell dönteni, hogy melyik elméletet alkalmazzuk azok közül, amelyeket nehéz közvetlenül ellenőrizni. Például, ha egy tudományos elmélet ugyanazt a jelenséget sikeresebben magyarázza, mint más elméletek, akkor megítélhetjük, hogy az az elmélet valószínűbb, hogy igaz. Ez gyakorlati kritériumként szolgál a tudományos kutatási folyamatban az ítélőképességhez, és kulcsszerepet játszott a tudományos fejlődés előmozdításában.
Ez az érvelési mód a tudományos realizmus egyik kulcsfontosságú igazolásaként is szolgál. A tudományos realizmus egy olyan perspektíva, amely azon a meggyőződésen alapul, hogy a tudományos elméletek nem csupán hasznos prediktív eszközökként szolgálnak, hanem igaz módon, vagy legalábbis hozzávetőlegesen leírják a külvilág tényleges szerkezetét. Továbbá, ezen elmélet szerint a tudományos elméletekben megjelenő elméleti entitások – mint például az elektronok, neutrínók, kvarkok stb. – nem pusztán magyarázó fikciók, hanem a ténylegesen létező dolgok reprezentációi.
Azonban ezen entitások közvetlen megfigyelése vagy empirikus igazolása a valóságban rendkívül nehéz. Például, míg a kvarkelmélet sikeresen magyarázza az atommagokban lejátszódó mikroszkopikus fizikai jelenségeket, maguk a kvarkok a jelenlegi tudományos technológiával nem figyelhetők meg közvetlenül. Mindazonáltal hisszük, hogy a kvarkok valóban léteznek, és elfogadjuk, hogy a kvarkelmélet a természeti világ hozzávetőleges, mégis igaz leírását adja. Ez a realista perspektíva lényege, amely a tudományos elméleteket nem puszta hipotéziseknek, hanem a valós világ igaz beszámolóinak tekinti.
Mivel a tudományos elméletek gyakran olyan elveket vagy természeti entitásokat tartalmaznak, amelyeket közvetlenül nem tudunk megfigyelni, gyakran absztrakt nyelven írják le őket. Még ezen absztrakció és bizonytalanság közepette is a tudósok egy elmélet igazságtartalmát a legjobb magyarázatra vonatkozó következtetések révén értékelik. A realisták úgy vélik, hogy a tudományos elméletek bizonyos mértékig tükrözik a tényleges világ szerkezetét, és ezt a hitüket a tudományos elméletek sikereiben találják igazolásnak. Például a heliocentrikus modelleken alapuló csillagászati elméletek sokkal pontosabb magyarázatokat és előrejelzéseket adtak, mint a geocentrikus modelleken vagy az asztrológián alapulók. Ez alátámasztja azt a hitet, hogy a tudományos elméletek pontosan leírják a valós világot.
Visszatekintve a tudomány történetére, számos tudományos elméletet ismételten teszteltek, módosítottak és értek el sikert. Ezen elméletek tartós sikere aligha a véletlen vagy a szerencse eredménye. A realisták pontosan ezen a ponton azt állítják, hogy a tudományos realizmus kínálja a legmeggyőzőbb magyarázatot a tudomány figyelemre méltó eredményeire. Vagyis anélkül a hit nélkül, hogy a jelenleg általunk elfogadott tudományos elméletek közel állnak az igazsághoz, nehéz racionálisan megmagyarázni a tudományos elméletek tartós sikerét.
Összefoglalva, a legjobb magyarázatra vonatkozó következtetés kulcsfontosságú eszközként szolgál a tudományos realizmus filozófiai igazolásához. Ez nemcsak logikailag támasztja alá azt a hitet, hogy a tudományos elméletek az igazság felé konvergálnak, hanem mélyen kapcsolódik ahhoz is, ahogyan a mindennapi életben érvelünk. Természetesen a tudományos realizmus nem bizonyítható olyan egyértelműen, mint egy matematikai bizonyítás, de a tudomány eddigi eredményeit és elméleteinek meggyőző erejét figyelembe véve elmondhatjuk, hogy elegendő okunk van azt hinni, hogy helyes.
